Players Championships
Phil Taylor verhetetlennek bizonyult ezen a hétvégén Németországban.
A hétvégén Németországban járt a PDC mezőnye, mivel most rendezték a Players Championships következő fordulóját.
A szombati versenynapon Adrian Lewis első körös vereséget szenvedett a spanyol Carlos Rodrigueztől egy igen szoros 3:2-es végeredménnyel. Ugyanebben a kÖrben végzett Mark Dudbridge is, őt Steve Smith búcsúztatta 3:0 arányban.
A második kör is hozott meglepetéseket. Chris Mason válaszolni sem tudott Kevin McDine támadásaira, így 3:0-ás vereséggel zárt. Colin Lloyd, bár dobott egy kilencnyilast Colin Monknak, amivel besöpörte az ezért járó 12400 Fontos halmozódó nyereményt, ennek ellenére 3:2-re kikapott. Ebben a körben fejezte be a napot Peter Manley is, Owen Caffrey ellen szenvedett el szintén 3:2-es vereséget.
A harmadik körbe már hazai versenyző nem tudott bejutni, kifelé azonban ismét találkozhattunk nagyobb nevekkel. Terry Jenkins, Wayne Jonestól kapott ki 3:2-re, Mervyn Kinget pedig Kevin Painter búcsúztatta egy 3:1-es zakóval.
Carlos Rodriguez szépen menetelt első Players Championships versenyén, de a legjobb 16 között 3:2-re elvérzett Alan Tabern ellen. Kevin Painter is itt dőlt ki, Wayne Jones ellentmondást nem tűrő lendülettel aratott felette 3:1-es győzelmet. Ronnie Baxter ugyanilyen arányban kapott ki Phil Taylortól. Taylor ezen a mérkőzésen dobta meg a versenynap legmagasabb - 170-es - kiszállóját.
Andy Hamilton két szet hátrányból verte James Wade-t 3:2-re a negyeddöntőben, valamint Roland Scholten, Wayne jones és Wayne Mardle szintén ezen a szinten távozott.
Raymond van Barneveld keményen megharcolt Alan Tabernnel az elődöntőben. Folyamatosan hátrányból kellett visszaküzdenie magát, végül a döntő szetben sikerült legyűrnie.
A másik ágon PhilTaylor szintén egyszetes hátránynál kapcsolta be a rakétákat és zsinórban hat leget nyerve, 3:1-es szetaránnyal jutott a döntőbe.
Miközben szembenézett öreg ellenfelével, Taylor egy 11 nyilassal nyerte az első szetet. A Világranglista első helyezett van Barneveld egy leg hátrányból nyerte a második szetet, de Taylor egy következő 11 nyilassal elhozta a harmadikat a döntő legben. Barney a negyedik szetben is vezetett, de Taylor dupla 10-en kiegyenlített, majd egy dupla 18-on befejezett 96-os kiszállóval megnyerte a szombati versenyt.
A vasárnapi versenyen Phil Taylor és Dave Askew követték Colin Lloyd előző napi példáját, és mindketten dobtak egy-egy kilencnyilast, de Taylor volt az, aki végigment és nyerte az 5000 Fontos fődíjat a második egymás utáni napon.
Ronnie Baxter elleni győzelme közben dobta a kilecnyilas tökéletes legjét, a lenyűgöző spanyol újonc Carlos Rodriguez ellen pedig mindössze egyetlen szetet engedett ki a kezéből, miközben bemenetelt a döntőbe.
Roland Scholten egy 170-es kiszállóval nyerte a negyeddöntő nyitó legjét csakhogy a stoke-i legenda hat leget nyert zsinórban, majd az elődöntőben lemosta a színpadról Vincent van der Voort-ot.
A döntőben aztán gyors két szetes előnyre tett szert, az elsőt egy 13 és egy 11 nyilassal, a másodikat egy 13 és egy 15 nyilassal megoldva. Jones szépített a harmadikban 2:1-re, de Taylor ismét talált egy extra sebességfokozatot.
Egy 174-es dobás után dupla 16-ot hagyott magának, amit a következő kőrben meg is dobott, hogy kiegyenlítsen, majd az utolsó legben egy csodás 161-es kiszállóval megnyerte a mérkőzést, és ezzel a versenyt is.
"Teljesen fel vagyok villanyozva," mondta Taylor. "Két csodás napon vagyok túl, és a kemény munka kifizetődni látszik most. A kilencnyilast megdobni is fantasztikus volt, a hétvége folyamán néhányszor ráközelítettem, és ragyogó volt meg csinálni."
"Phil nem hagyta ki a lehetőségeit, és bár nem dobtam túl jól a döntőben, megérdemelten győzött," tette hozzá Jones.
Jones felülmúlta a három héttel ezelőtti BlueSquare UK Openen elér elődöntős menetelését, ezúttal válasz nélkül verte Tony Ecclest a legjobb négy között.
A döntőbe vezető útján Dave Ladley, Steve Grubb, Terry Jenkins, és Mervyn King estek neki áldozatul, majd a negyeddöntőben Adrian Lewist verte 3:0-ra.
Eccles csatlakozott Wayne Jones-hoz, mindketten feljebb jutottak a Players Championship Érdemrendtábláján - valamint növelték az esélyüket egy StanJames World Matchplay kvalifikációra - miután ő is bejutott az elődöntőbe, és többek között Waayne Mardle esett neki áldozatul.
Scholten mind a két napon Taylortól kapott ki a legjobb nyolc között, amíg Steve Maish idén először jutott el a negyeddöntőkig, ahol kikapott Jonestól.
James Wade is a negyeddöntőkig jutott, ahol Vincent van der Voort gyalázta le 3:0-ra, miután a legjobb 16 közt megállította Denis Ovens visszavágását.
Van der Voort egy 160-as kiszállóval győzte le Andy Hamiltont a legjobb 16 között, amíg Maish egy 10 nyilast produkálva győzte le a szombati második helyezett Raymond van Barneveldet a harmadik kőrben.
Van Barneveld korábban végre győzni tudott Jelle Klaasen ellen, egy a döntő legben dobott 11 nyilas segítségével, miután Klaasen kihagyta a 3:0-ás győzelmet jelentő duplát.
Dave Askew volt az első, aki követte Colin Lloyd példáját kilencnyilas tekintetében, bár ezek után Wade elverte őt 3:1-re.
A bravúrt megismételte Taylor a legjobb 16 között, így megosztoztak az ezért járó 400 Fonton, mivel Lloyd 24 órával korábban már kivette az eddig összegyűlt 12.400 Fontos görgetett nyereményt.
|