A Fordan Centerben találkozom Bozsok Attilával, a minden bizonnyal legismertebb baranyai dartsjátékossal, s a szórakozóhely felé baktatva már furdal a kíváncsiság, vajon meg tudom-e szorítani. Persze erre józan emberi számítások szerint kicsi az esély, hiszen a magyar válogatott egyik tagjáról, Európa-bajnoki bronzérmesről, világbajnoki negyedik helyezettről van szó.

Bozsok Attila

Hozott készletet? – kérdezem üres kezeit látva kicsit csalódottan. Nem, válaszolja, mi csak steellel edzünk, itt pedig csak soft darthoz használt elektromos tábla van. (A kettő között az a különbség, hogy a sizal, vagyis növényi rostokból készült táblára steel, azaz fém hegyű, míg az elektromos táblára soft, azaz műanyag hegyű nyilakkal dobnak.) És máris magyarázza tovább, miért is látunk a tévében csak steel darts-mérkőzéseket: „Az a hagyományos. Az elektromos már az új kor vívmánya, és inkább az amatőrök játsszák.”

Visszatérve a tévéhez: gyakran döbbenettel vegyes csodálattal lehet esténként lesni, amint egy-egy versenyző ötször-hatszor egymás után is a tripla húszast találja telibe. Ki a király a nemzetközi mezőnyben? – kérdezzük, persze előre tudva a választ: Phil Taylor lesz az, nem lehet más. Phil Taylor, érkezik a válasz (tehát konyítok valamit a játékhoz, örvendek legbelül), vitathatatlanul ő a legnagyobb. De nem ő a kedvenc, árulja el Bozsok Attila, hanem a holland Barneveld. Hogy miért? Mert ellene már játszott is: 2003-ban a franciaországi Világkupán. Hogy végződött? Hát, Barneveld nyert. Dobott egy hatköröst (501-ről a nullára a hatodik körben, vagyis körönként három nyilat dobva 16–18 dobás alatt szállt ki), vallja meg őszintén Bozsok, ám ez az a vereség, amire még büszkén is emlékszik vissza, hiszen a világ egyik legjobbjától kapott ki.

Mi a dobástechnika lényege? – érdeklődünk tovább. Aki valaha is belekóstolt ebbe a sportágba, tudja, hogy a technikán múlik minden.

– Először is mindig ugyanúgy, és mindenképpen kényelmesen álljon a vonal mögé. Célzásnál kétféle stílust különböztetünk meg: az angolt és a hollandot. Előbbinél a nyilat dobás előtt közel emelik az archoz, utóbbiak viszont jóval előrébb tartják. Mindkettőnél egyezik a nyíl eldobása után a kar mozgása: végig kell vezetnie a röppályát, és ki kell egyenesednie. Nézze meg például Taylort, annyira lazán csinálja, hogy a végén még mozog is a csuklója, mintha integetne – sorolja az „okosságokat” Bozsok.

Nézem én Taylort, árulom el, csak valahogy nem sikerül utánozni. Gyerünk a táblához, mégis csak a gyakorlatban lehet a legtöbbet tanulni a mestertől! Valóban, tanulni lehet, nyerni nem: bár látszik, hogy nem a megszokott nyilakkal dob, kettőből semmi az eredményem. Pedig igyekeztem. De olyan ellen, aki versenyen dobott már egymás után hét (!) darab tripla húszast, nem lehetett esélyem.

K. Mayer András